Még nem készítettem retekfőzeléket. Eddig kizárólag nyersen - reggeli, vacsora mellé - fogyasztottuk, fehérretek esetében is.
Ma azonban a második fogás mellé kellett körítést készítenem, gondoltam, utánanézek hátha találok retekből készült ételt, ugyanis megfelelő mennyiségben volt a hűtőben és mindenképp mellőzni akartam a már szokványos krumpliköretek valamelyikét.
És lőn: Konyhológia címen egy férfi gasztroblogra bukkantam, innen a recept is. Az oldal más okból is tetszik: az "olcsón jót", illetve "mi van a konyhában?" elvei alapján, olyan ételek sokasága tárul elém, amiből már szemelgetek a jövőheti menühöz is. :)
Valamelyest módosítottam a recepten, ugyanis a számomra máig ismeretlen asafoetida
nevű fűszer helyett (amiről kétlem, hogy itt beszerezhető) zöld fokhagymaszárat használtam, és a chilipaprika sem szárított formában került bele, hanem az anyósom által konzervált chiliből adtam hozzá keveset.

És íme a recept - némi változtatással:
Hozzávalók:
- 60-70 dkg fehérretek
- 3 e.k. olaj
- 1 e.k. mustármag
- 1 mokkáskanál chilipaprika
- 1 mokkáskanál köménymag
- 1-2 kisebb zöld fokhagymaszár
- só ízlés szerint
- liszt, tejföl az eresztékhez
Elkészítés:
A retket meghámozzuk, vékony csíkokra vágjuk. Forró olajban meguttatjuk a mustármagot, a chilit, és a fokhagymaszárakat (ebben a sorrendben), aztán megy bele a retek is, erős lángon néhány keverés erejéig pirítjuk, sózzuk és kevés vízzel feltöltve, fedő alatt puhára pároljuk.
Amikor megpuhult tejföles eresztéket készítünk, pár másodpercig forraljuk vele.
Worcester szószban pácolt, sült sertésoldalas mellé tálaltam.

Pikáns, nagyon ízletes, már az illatok fennségesek, a főzés kezdetén!
A retek önmagában is enyhén csípős, a chili is még fokozza, tehát gyerekeknek nem ajánlom.
