fakanál

Eszkimoo a konyhában

Sütés-főzés székely módra és nemcsak, avagy: kotyvasztok.

Padlizsános, cukkinis pulyka

padlizsános, cukkinis pulyka Elég gazdag ízvilág jött létre ma ebédre. Időigényes ugyan, de megéri.

Nézzük, mi ez:

Vettem egy padlizsánt, két kisebb cukkinit, két darab kicsontolt pulyka felső combot, két fej lila hagymát, 3-4 gyerezd fokhagymát, 5-6 szem krumplit.

Kell még hozzá  só, bors, pirospaprika, 0,5 liter húsleves.

Elkészítés:

A padlizsánt, hagymákat és az egyik cukkinit felkarikázva forró olajban hirtelen megsütöm,  majd ha kiszedtem, fűszerezem. Ezalatt egy másik serpenyőben ugyanezt  teszem a csíkokra vágott pulyka hússal,  egy tálra szedem, só, bors kerül rá  megszórom apróra vágott fokhagymával és fóliával letakarom. A megmaradt cukkinit szintén csíkokra vágom, a húsos serpenyőben megsütöm, visszateszem hozzá a húst, felöntöm húslével és fedő alatt puhára párolom. (Mániám az alkohol hozzáadása a húsokhoz, ezúttal is tettem hozzá egy kevés sört, ropogósabbra sül tőle)

Készítettem hozzá "száraz köretnek" burgonya krokettet:

Ami ehhez kell: 20-30 dkg. liszt, 2 tojás, 10 dkg. zsemlemorzsa, só, bors.

A krumplit meghámozva, kockázva megfőzöm, leszűröm és összetöröm mintha pürének készíteném. Hozzáadom a lisztet (lassan adagolom, aszerint, mennyit vesz fel), 1 tojást, jól elkeverem. A másik tojás lesz a panír alapja. Felverem és ebbe no meg a zsemlemorzsába forgatom a kis gombóccá formált krokettet, forró olajban szép aranysárgára sütöm. (Nem mindig sikerül, nekem jó néhány megbarnult, mert lassan tsudtam kiszedni ).

Hát nem mondom, toporogtam ezért az ebédért a konyhában elég sokat, de megérte. Előtte egy könnyű brokkolikrémlevest tálaltam. Sok zöldség és mégis laktatós.

A képen látható porció igencsak kevés, gyerekadag.


Majonézes krumpli gazdagon

saláta

 

 

Gyerekkoromban sokat jártunk kirándulni a szüleimmel, ahol elmaradhatatlan volt a magunkkal vitt ételek között a majonézes pityóka - így mondják mifelénk. Ezt most megbolondítottam egy-két adalékkal:

Hozzávalók: (4 adag kb.)

6-7 szem héjában főtt krumpli, 1 doboz csemege kukoricakonzerv, 1 szál zöldhagyma (újhagyma), 1-2 alma, 1 fej saláta, 1-2 gerezd fokhagyma

A majonézhez:

1 tojássárgája, 2 dl. olaj, 1 e.k. mustár,   1 dl. tejföl.

Elkészítés:

A kikavart majonézhez hozzáadom a tejfölt, tört fokhagymár és az összes felkockázott hozzávalót: kukoricát, almát, krumplit, zöldhagymát.  Salátalevélen tálaltam. Fogyasztható így is, azonban én párolt, lesütött csirkecombot is adtam hozzá. 

Édes-savanykás rakott keksz

 

Előhalásztam a hűtőfiók mélyéről néhány maradék téli almát. Eléggé fonnyadt állapotban voltak, így meghámoztam és a húsvéti csokitojások maradékával "összedolgoztam". Így lett egy hétvégi finom desszertünk, amit én személyesen melegen fogyasztottam szívesen. Szeretem az olvadt meleg csoki és alma ízkompozíciót.

Hozzávalók:

20 dkg. háztartási keksz vagy babapiskóta,  10 dkg. csokoládé, 4-5 alma, zsemlemorzsa, cukor, gyümölcslé.

Elkészítés:

A kekszeket egy mély tálban lerakom, rálocsolom a gyümölcslevet - annyit , amennyit  felszív, hogy megpuhuljanak. A sütőben enyhén megpárolom a hámozott, kockázott almákat, majd rárakom a kekszre. A gőz felett felolvasztott csokoládét ráöntöm és erre kerül a pirított, cukrozott zsemlemorzsa.

Hűtőben tárolva egy órát, egészen összeáll, könnyen lehet szeletelni. De ismétlem magam, melegen, langyosan, akár felmelegítve utólag is mennyei!

 

 

Füstölt sonkás tokány

sonkás tokány

Valami zöldségeset kívántam a napokban - bár általában az utóbbi hetekben minduntalan, - de nekünk hús is kell az asztalra, így egyveleget állítottam össze. Az aprólékos készítés végeredménye mégis meglepő lett, mert tiszta tokányos ízhatás került a tányérokba.

Hozzávalók:

50 dkg. füstölt hús, 2 szál sárgarépa, 1 -1 kaliforniai és zöld paprika, 1 fej hagyma, 2 paradicsom, 1 kg. krumpli, worchester szósz, só, bors, olaj, tejföl.

Elkészítés:

Olajon megpirítom az apró kockázott füstölt sonkát (Előzetesen Worcester szószt öntöttem rá), kiszedem egy tányérba. Ennek zsírjában a hagymát, majd a sárgarépát dinsztelem, lassan adagolom tovább a kétféle paprikát. A paradicsom héjától forrázással megszabadulok, négybe vágva beledobom a többihez. Majd ha megpuhultak, jöhet a kockázott krumpli és födő alatt készre párolom.

 

A receptekről

Főztjeim általában egy 4 személyes család számára készülnek. A leírásokban megadott mennyiségek is többnyire ehhez igazodnak.

Új kommentek
  • Tunde: Kedves webmester,


    Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 85 000 összegyüjtött receptek közül. Mivel én magam is az egészséges táplállkozás híve vagyok, hiányosnak tartom oldalam, és szeretném kibővíteni ilyen receptekkel is. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    Tünde

    (2013-07-10 17:11:38)
    Müzlis linzertorta
  • eszkimoo: Erika, örülök, ha tetszett a recept, mostantól rendszeres és folytonos frissítés várható - bár nem napi rendszerességgel, de havi 4-5 receptet közzéteszek. Szeretettel várom ezután is!

    Üdv. Rita
    (2012-05-02 08:54:14)
    Pulutyka, azaz kelkáposztafőzelék
  • Gàl Erika: Szép napot kivànok :) En Belgiumban élô magyar làny vagyok,szerettem a kelkàposzta fôzeléket,ezt a receptet vàlasztottam,mert nagyon guszta a tànyérban :) Szeretek fôzni mindent,senki nem tanitott,magamtol jôttem rà vagy hallottam màsoktol hogyan készûl ez az... Ma ezt megcsinàlom a pàromnak,én csak Magyar ételeket fôzôk itt,ezért gurulunk màr mint ketten ;) Szeretûnk jokat enni! :) Kôszônôm a receptet!!!! :)* Erika...

    (2012-04-25 09:03:22)
    Pulutyka, azaz kelkáposztafőzelék
  • eszkimoo: Vicuska, szülinapi tortának sem utolsó :D Ezúttal én készítettem, majd jövök bemutatóval :))
    (2012-02-02 19:20:12)
    Csíkos-krémes sütemény - by Sanyim
  • Vicuska: Rengeteg blogon láttam ezt a süteményt. Aledánál úgy döntöttem végre, meg kell sütnöm- gyönyörű, nagyon finom és nem utolsó sorban látványos. Gratula az ügyes konyhatündér férjhez! :)

    (2012-01-29 12:55:41)
    Csíkos-krémes sütemény - by Sanyim
Feedek
Megosztás
Jogvédett tartalom

©

A blog szerzői jogvédelem alatt áll! A tartalom bárminemű felhasználása a szerző előzetes, írásos engedélye nélkül a jogszabályok megsértésének minősül, melyek jogi következménnyel járnak!